2. Fejezet - Mégis van remény?

Nem is tudom, hogy mennyi ideje csak fekszek az ágyba és nézek ki az ablakon. Talán percek, vagy órák vagy napok teltek el amióta ide kerültem. Nem tudom. Akárhogy is nézzünk teljesen egyedül vagyok. Az ablakon nézek kifelé, de semmi. Kint esik az eső és mást nem is látok a fákon kívül. Az idő annyira lehangoló, hogy még az sem segít rajtam. Felkelek az ágyból és kimegyek a folyosóra.. Pár ember és vagy három-négy ápoló van velük. Nézik a tévét, rajzolnak, vagy csak néznek maguk elé. Nagyon éhes vagyok és mivel nem fontolgatom az éhenhalást elindulok megkeresni az ebédlőt. Teljesen kihalt. Sehol senki. A falak szürkék. Itt minden annyira lehangoló, soha nem terveztem, hogy egy ilyen helyen töltöm az életem hátralevő részét. Egy asztalon van kenyér. Remek, száraz. Most várhatom meg a reggelt, hogy ehessek valamit. Egy emeletet lejeb megyek. Itt a falaknak világossárga színük van. Ez a hely már barátságosabb. Egy amolyan váróterem féle. Az ajtóba két biztonsági őr. Remek, csak nem gondoltam, hogy simán ki-be lehet sétálgatni egy ilyen helyen. Vissza megyek a szobámba és lefekszek. 
Amikor kinyitom a szemem világos van. Kint süt a nap. Elsétálok az ebédlőbe és leülök egy asztalhoz a reggelimmel, ami gabonapehely és gyümölcslé. Mintha az étellel el lehetne terelni a figyelmet arról ami itt van körülöttünk. A többség csendben van. Páran beszélgetnek, de ezek többségében az ápolók. Bemegyek az orvoshoz és ad egy lapot és elmagyarázza, hogy ez amolyan kimenő féle a kertbe. Szóval megvan a mai program.   A kert nagyon szép. Tele van virággal. A végében találtam egy padot. Leültem és most gondolkozok, azon amin az elmúlt időben. Nem sikerül rájönnöm, hogy miért kerülhettem ide. Nem is emlékszem pontosan, hogy mennyi ideje ölök itt. De elkezdett esni az eső. 

Egy fiú oda jött hozzám, amin nagyon meglepődtem, ugyanis itt eddig nem láttam helyes fiúkat.

A vállamra terítette a pulóverét. És kérdő szemekkel nézett rám. 

-Szia. Ugye tisztában vagy vele, hogy szakad az eső, és könnyen megfázhatsz?-Harry

-Szia. Igen, tisztába vagyok vele. És te is tisztában vagy vele? -Kérdeztem flegma fejjel. 

-Igen. Te amúgy mit keresel itt? Látogatóba jöttél valakidhez?-Harry

-Nem. Én most már hivatalosan is itt "lakok", de ha minden "rendben" van velem akkor elmehetek. 

-És mi nincs veled rendben? Kedves "jókislánynak" nézel ki.-Harry

-Úgy tűnik mégse vagyok "jókislány", mivel itt vagyok. Logikus, nem?

-Azt hiszem, de nekem te rendben vagy.(Kacsintás)-Harry

-És te miért vagy itt? Látogatóba jöttél valakihez? 

-Nem. Az apám a főnök, és mivel szünet van, így eljöttem hozzá.-Harry

-És tovább fogod vinni a helyet? 

-Nem az az álmom. Neked mi az álmod? -Harry

-Nekem már nincsenek álmaim. De minek álom, ha egy ilyen helyen kell élned? 

-Mindenkinek kell egy álom. Az álmok miatt kell felkelni minden nap, hogy valóra váljon.-Harry

-De nekem már felkelni sincs kedvem. Olyan mintha egy rémálomban élnék.

-Gyere, menjünk be. Nem lenne jó ha megfáznál. És amúgy mi a neved?-Harry

-Allison Wood vagyok. 

-Én meg Harold, de neked csak Harry.-Harry

Harry-vel bementünk a börtönnek mondható helyre. A délután további részét együtt töltöttük a szobámba. És egész jóba lettünk. Sok mindent megtudtunk a másikról. Harry rávette az apját nagy nehezen, hogy a szobámba aludhasson. De nem "rosszalkodhatunk" idézve Harry szavait. Befeküdtünk az ágyba. Bár nem az a kétszemélyes francia ágy. Egymáshoz bújva feküdtünk. És a kezeinkkel játszadoztunk. Kezdem úgy érezni, hogy mégsem vagyok teljesen egyedül. Ezen gondolkozva aludtam el. 

1.Fejezet -Minden veszve?

Egy sötét szobában ébredtem. A szoba kicsi volt és sötét. Mind össze csak egy ágy, egy íróasztal és egy szék van benne. Az ágyam körül egy orvos és egy ápoló állt. Úgy néztek rám mint egy hülyére. Megkérdeztem, hogy mégis hol vagyok mire annyit válaszolt a nő, hogy kövessem őket. 

Egy nagyon hosszú folyosón mentünk végig amit eléggé csodáltam, mivel arra sem emlékszem, hogy-hogy kerültem erre a helyre. A folyosón két őr volt. Magasak és nem valami vékonyak. Karba tett kézzel álltak mint akiknek semmi, de semmi dolga nincs. Kiérve a hosszú folyosóról egy előszoba félébe értünk. Az összes ablakon rács van. Az ajtókon meg óriási lakatok. Kissé megijesztett a hely. Próbálok szorosan a fickó mögött maradni. A folyosó már mögöttünk van, ami kissé megnyugtató érzés. Végre elérünk egy iroda féléhez. A nő szól, hogy foglaljak helyet. És két őrt hív az ajtóhoz. Nekem se kell több már rettegek, hogy mi fog történni. 

-Miss Wood. Amit most mondani fogok annak egyáltalán nem fog örülni, de tájékoztatnom kell mindenről a pácienseimet. Na szóval. Kisasszony az ön szülei aláírták a papírokat, hogy segítségre van szüksége. A mi intézetünk már évezredek óta segít a magához hasonló embereken. Magánál megállapítottuk az elmezavart. Ami a korára nézve nem túl szerencsés. -Mr.Price

-Elnézést, de kissé lemaradtam. Nem hiszem, hogy elmebeteg lennék.- Allison

-Pedig az. És higgye el, hogy mi magának akarunk jót. Különféle gyógyszerekkel fogjuk kezelni az állapotát és ha látjuk a javulást nyugodtan távozhat, de ez bele telhet hónapokba, sőt évekbe szokott bele telni, hogy látjuk a páciensen a gyógyulás jeleit. Remélhetőleg magánál nem lesz túl sok idő és minél hamarabb távozhat. A szülei külön kérték, hogy ne használja a telefont. -Mr.Price

-De ez képtelenség. Ez nem történik meg velem. Csak álmodok, gyerünk Allison kelj fel, sikerűlni fog.-Allison

-Kérem vigyék a szobájába!-Mr.Price

-Nem..ez nem a valóság. Kérem. Jól vagyok, semmi bajom. Komolyan..-Allison

-Pedig milyen fiatal még..-Mrs. Hill

Az ágyba fekszek és azon gondolkozok, hogy az életem már véget ért? Lehet, hogy ez a pokol..? Nem hiszem el. Soha többé nem találkozhatok a barátnőimmel? A családommal? Talán minden veszve van.?

Bevezetés..

Ez a blog egy fiatal lányról szól aki egy elmegyógyintézetbe kerül. A lány nem ismeri be, hogy "beteg" mivel nem tud róla. A szülei nem igazán akarják, hogy a lányuk haza menjen. És nem írják alá a papírokat, hogy haza mehessen. A lányra elég nagy megpróbáltatás vár.
Amikor azt hiszi, hogy nincs semmi esélye és már az összeroppanás szélén áll akkor találkozik az "angyalával" . . .

Vajon tényleg "beteg"? 

Vagy mégse?

Vajon vár rá egy új élet? 

Szerelem? 

Boldogság?

Család? 

Vajon a történet vége Happy End lesz? 

Talán kiderül..